Cégünkről:
A magyarországi iparosok között egyedülálló múltra tekinthet vissza műhelyünk, a Feldinger Autószerviz. A családi műhelyt 1933-ban alapította Id. Feldinger Mihály még a Rákóczi Ferenc utcában. Később a vállalkozás a Balfi utcába költözött - a cég telephelye jelenleg is itt található, amely az 1933-as alapítás óta megszakítás nélkül üzemel.
Abban az időben még saját maguk készítették el a szerszámok, alkatrészek nagy részét. - Akkoriban tehát nem csupán az autókhoz, hanem több más mesterséghez is érteni kellett. Manapság már nem így van. Korszerű számítógépek, mérőműszerek állnak rendelkezésünkre. A meghibásodott alkatrészek egy részét már blokkban cseréljük. Azonban természetesen a szakértelem, a tapasztalat ma sem hiányozhat!
A rendszerváltás után jelentős fejlesztéseket hajtottunk végre, immár Feldinger György vezetésével, így manapság az autók teljes körű átvizsgálását is elvégezhetjük. Emellett egyéb, speciális feladatok megoldására is képesek vagyunk, mint például hibakód olvasás, motorbeállítás vagy műszaki vizsgára való felkészítés. A pontos munkát a gyári előírásoknak megfelelő végezzük.
Cégünk 3 generációs fennállását a Sopron és Vidéke Ipartestület Dinasztia Díjjal ismerte el.
Cégünk nevében 1992 óta szerepel a "Bosch" márkanév - jelezve az iránti elkötelezettségünket, hogy ügyfeleink autójába mindig a legjobb minőségű alkatrészeket szereljük be.
A szervizmunkák mellett a szakiskolai diákok vizsgáztatásában is szerepet vállalunk, sőt szakértelmünket azzal is elismeri a kézműves - és iparkamara, hogy rendszeresen meghívnak bennünket mestervizsgákon való elnöklésre.
A céget ma már az "új nemzedék" képviselője, Feldinger Mihály vezeti, aki igazi három generációs autószerelő-mester: nagyapja, apja után ő kamatoztatja e több mint 75 éve fennálló műhely egyedülálló tapasztalatait - legfőbb célkitűzésének azt tartja, hogy megbízzanak a Feldinger Bosch Car Service-ben a megrendelők.